K&H-diákhitel diákhitel-K&H K&H-diákhitelek K&H-bank-diákhitel-hogyan ki-vehet-diákhitel K&H-diákhitel-igénylés-azonnal
k&h banki
diákhitel,k&h diákhitelek,gyors k&h diákhitel,k&h
diákhitel azonnal,hogyan igényelhető k&h diákhitelk&h
diákhitel törlesztése
Diákhitel
A Diákhitel, melyet az egyetemi vagy főiskolai éveid alatt
igényelhetsz, a felsőfokú tanulmányok finanszírozásának
könnyítésére jött létre.
A hitel törlesztését csak tanulmányaid befejezése után kell
megkezdened, így a jövőbeni fizetésed egy kis részét hasznosan
fektetheted be a jelenben.
Az állami tulajdonú Diákhitel Központ Zrt. 2001. szeptemberétől
működteti az országos szintű hallgatói hitelrendszert, amelynek
célja, hogy a hallgatóknak kedvező hitelt biztosítson a
tanulmányaik idejére, így növelje a felsőoktatáshoz való hozzáférés
esélyét, javítsa a hallgatók megélhetési és tanulási
feltételeit.
Diákhitel gyorsan és egyszerűen!
A Diákhitel Központ Zrt. által folyósított Diákhitel (részletek:
www.diakhitel.hu ) a K&H Bank bármely lakossági bankfiókjában
igényelhető.
Amennyiben már rendelkezel K&H trambulin - vagy K&H
lakossági – bankszámlával, úgy a hiteligénylési nyomtatvány
költségét átvállaljuk. Csak ki kell töltened (és aláírnod) az
igénylőlapot, a többit pedig bízd ránk!
Ha még nem rendelkezel K&H trambulin bankszámlával, a Diákhitel
mellé vedd igénybe kedvezményes szolgáltatásainkat:
o díjmentes
K&H trambulin bankszámla vezetés,
o díjmentes
K&H trambulin Maestro bankkártya, mely külföldön és belföldön
egyaránt használható vásárlásra és készpénzfelvételre. A K&H
trambulin Maestro bankkártya mellé külföldi utazásaidhoz
automatikusan, díjmentes baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítás
kapcsolódik, így nyugodtan élvezheted a síelést vagy nyaralást
külföldön is.
o A
havidíj-mentes K&H trambulin mobilinfo szolgáltatással
kérésedre azonnal sms-ben értesítünk, ha bankszámládra megérkezett
a Diákhiteled, valamint tájékoztatást kapsz egyéb utalásaidról,
bankkártyás tranzakciókról is.
o A
havidíj-mentes K&H trambulin e-bank szolgáltatásunkat az
egyedülállóan biztonságos chipkártyával, vagy SMS-alapú
azonosítással veheted igénybe. Így akár az egyetemi könyvtárból is
kényelmesen intézheted pénzügyeit.
o Amennyiben
Diákhiteledet egy összegben igényled, vagy nem kívánod havonta
teljes egészében elkölteni, úgy használd a havi számlavezetési
díjmentes, kedvezményes kamatozású K&H trambulin megtakarítási
betétszámlát!
Néhány gyakori kérdés:
2005-ben felvettem 3.500 000 forint deviza alapu lakáshitelt 11
évre. Kezdetben 16 ezer Ft volt és fokozatosan emelkedett 30.ezer
forint fölé a törlesztő részlet.. Mellette fizettem a
Lakáselőtakarékosságot, ami havi 15700 Ft volt. 2010. májusában
járt le, úgy volt, hogy júniusban beleforgatják a lakáshitelbe, így
lesz tőketartozás 2300.000 Ft. De értesítést kaptam, hogy
3.573.500Ft a tartozásom 5 év eltelte után. Gyakorlatilag fizettem
az OTP Banknak a törlesztőrészletet és LTP-t. Több lett az
adósságom mint amennyit felvettem öt évvel ezelőtt. Jelenleg a
törlesztésem 83.000 Ft-ra felment. Lehetséges hogy elveszett több,
mint 1,5 millió Ft? Bank ezt megteheti? Tanácsot szeretnék kérni..
mit tehetnék? 64 éves vagyok, özvegy kisnyugdíjas. 6 évig havi
83000 Ft-ot kellene fizetni.
kölcsöntartozásunk van,folyamatosan érdeklődünk személyesen a
bankban a rendezés lehetőségéről ill. szerződésmódosítást
szeretnénk.A bank szerint nincs semmi lehetőségünk a fizetésen
kívül.Négy gyerek,gyed+éhbér+csp.,rezsivel.MA kaptam egy utólagos
értesítést arról h volt nálunk a bank részéről helyszini szemle a
tartozás rendezésével kapcsolatban,ezért fizessek be tízezer
forintot. Mivel a szemléről nem értesítettek,így nem voltunk
itthon,így nem jött létre a megbeszélés=nem tettek meg mindent a
rendezés segítéséért,nekem meg nincs pénzem a semmit
kifizetni.Olyan ez mintha a sarki zöldséges számlát adna mert
elsétáltam a boltja előtt.Ki kell fizetnem?Létezik az h mi
szeretnénk fizetni de a bank nem hajlik?Kértünk segítséget az
önkormányztól,de a hitelt nem ismeri el költségnek,így semmiféle
támogatásban nem részesülünk.Már nincs
vizünk,villanyunk,gázunk,éheznek a gyerekek!Mit tegyek?Lehet h
igaza van a gyerekgyilkos házaspárnak?
Mi tévő legyek, ha hamarosan elvesztem a Gyermekeim örökségét? 3
évvel ezelőtt felvettünk a Lányommal Sváci Frank alapú kölcsönt,
hogy megtudjunk venni egy gyönyörű Panziót, mivel úgyéreztem, hogy
nekem még dolgoznom kell, és majd a Gyerekeimnek milyen jó lesz
később anyagilag. A kölcsön 260.000Ft. tőrlesztésel indult, amit
tudtunk teljesíteni. Következő évben felemelték a kamatot duplájára
/szinte csak kamatot fizetünk/, a Frank nagyon felment, jött a
gazdasági válság, amely hozta magával a turizmus hanyatlását. Sokat
dolgozuk azon, hogy jobban menjen a panzió. Spokfelé hírdetjük, jó
helyeken, és mégis kevesebb a bevétel.A múlt hónapban már
510.000Ft.-ot kellet tőrlesztenünk. Ebben a Panzióban benne van 3
Pesti házhunk, Badacsonyi telek, meg a hitel jó része. Ezt mind
elveszítjük, ha nem bírjuk fizetni a részletet, pedig félő, hogy ez
hamarosan bekövetkezik! A Panzióban van a lakásom, nincs is hova
menjek lakni, 56000Ft. a nyugdíjam. Mindent elveszíthetek a
Családommal együtt,ha a tőrlesztést nemtudom fizetni! Fogalmam
sincs, mit tegyek!?
Tudna nekem valaki segíteni.Deviza lakás hitel törlesztési gond.
Jelenleg már 1 éve hogy nem tudjuk fizetni a magas
törlesztést.Kilakoltatástól rettegünk. Ausztriában vettük fel a
lakás hitelt.302 euro volt a havi törlesztés.A forint átváltásról
meg nem is beszélve. :(( Kérem Segítsenek.Minden megoldás érdekel.
A családi házunkat nem akarjuk elveszni.Az életünknek is vége
lenne. A jelenlegi törvényeket sem tudjuk.Pénzünk sajnos nincs
ügyvédre. Kérem hívjanak ha tudnak segíteni
kell nekem 300000 ft pénzre kihez fordulnom senkire kitől kérhek
ennyi pénzt
2008-ban vettünk fel autóhitelt. A hitelünk alapja az akkori CHF
vételi árfolyama volt. Viszont az első hónaptól kezdve eladási
árfolyamon számítják a törlesztőrészletet. Az ügy "átverős" része
az, hogy amikor a hitelt felvettük, kaptunk egy tájékoztatót a
várható részletekről, stb. De ennek a tájékoztatónak is a vételi
árfolyam volt az alapja. Etikus-e ezt követően az eladási
árfolyamon számítani a törlesztőrészletet?
2005. okt-ben vettünk fel CHF alapu lakásvásárlásra 5 millió ft-ot.
Azóta annyit emelkedett a törlesztő részlet, hogyha azt kifizetem,
nem igazán marad pénz a rezsiktg-re és a megélhetésre. Én jelenleg
munkanélküli vagyok, csak a férjem keresete van. Szeretném
kérdezni, hogy meddig fogják még a Bankok minden terhet a
hitelezőkre háritani, és mikorra várható számunkra is jobb
változás?
van egy nagyon nagy összegü bedőlt ingaqtlan hitelem. a vállság
kezdetén elvesztettem munkahelyemet, 12 millios hitelböl a
felmondást követöen 17560000ft lett az egy éve volt,napi 14000ft
kamattral terhelve. az ingatlan hitelünk opcios szerzödéssel
köttetet, jelen állapotban ,a bank több hirdetési oldalon
meghirdette az ingatlan eladását, 16 200 000ftért.erre van -e
valami megoldás hogy a házunkat megmentsük.. sürgös segítséget
kérünk!!
Magánszemélyként BAR-listán vagyok,kezdövállalkozoként kaphatok-e
hitelt a vállalkozásom beinditására?A házam még 6-évig szocpollal
terhelt.
küldje be ön is kérdését,válaszát!
Robert Bloch
Tűzgolyó
A történet itt kezdődik:
http://bankihitel.blogter.hu/395522/mkb-szemelyi-kolcson-kalkulator_kalkulator-mkb_mkb-kalkulator_kalkulator-mkb-kolcson_mkb-kalkulator-online
110
- Reméltem, maga majd elmondja nekem. Épp ezt a részt
Felálltam, átmentem a tálalóasztalkához, és kevertem magamnak egy
újabb italt - Ez nem edzőterem - mondtam. - Próbálkozzék hát
másutt, hátha jobb gyakorlópartnert lel.
- Goromba.
- Ilyen vagyok Egy goromba ember, fáradt pofa. Kemény dolgok értek
az elmúlt három nap során. Megnyag-gattak, ahogy rémálmomban se
hittem volna. Hogy ilyen van. Zsaruk, tudósítók,
pszichiáterek...
- Hűha! Akkor biztos dr. Schwarmhoz is volt szerencséje. Kipróbálta
magán a takaros kis tesztjeit?
Biccentettem. - Takarosán álltam a kis teszteket Nem voltak éppen
testhezállóak. Még a pacákat és a színeket is úgy vagdostam vissza,
mint egy színvonalas pacák...
Kezdtem unni kényszerű szellemességemet. Visszatelepedtem.
- Szóval, Mrs. Loodens, nem vagyok tűzgolyó, ha ezt akarja tudni.
Nem gurulok lángolón.
- Ugyan, hát piromániásnak én magát sose hittem. Maga inkább a nagy
gyanakvó, Mr. Dempster.
- Helyes, legyen. És ha már itt tartunk, magával mi a helyzet?
Maga miként reagált a kényes-kérdéses foltokra?
Kortyolt egyet megint, nagyon kecsesen. - Hát nem láttam lámpákat,
fáklyákat, tűzvészeket, ha erre gondol. Félek, az én reakcióm amúgy
egyszerűen... női volt Feminin. Gondolom, meg is botránkoztattam a
derék doktort -Mosolygott, hátradőlt Szoknyája jócskán felcsúszott
Más esetben nem is hagy hidegen, tudom, semmi ilyesmi.
Tulajdonképpen egy-két évvel lehetett idősebb nálam, de
különlegesen jól volt konzerválva.
Arra gondoltam, talán a kecses hölgy bekapott pár
Atomenergia-kapszulát, vagy Életkrém itatódott a bőrébe. Sőt, ebben
biztos voltam.
Mert - csak a tárgyra! Volt itt tényleg épp elég. - Szóval,
111
hogy orvosilag így beszámoltunk egymásnak önmagunkról - mondtam -
mi volna még? Amit megkérdezne tőlem? Üzleti ügy? Egyezség? Kettőnk
közt?
- Talán - mondta és előrehajolt. - Találkozott valaha is Amos
Peabodyval?
- Nem én.
- Nem tud semmit a bulijáról?
- Buli? A vallási szervezetre gondol?
- Mondottam volt: „buli", Mr. Dempster. Ne kerülgessük a forró
kását... ő is nagyban űzte ugyanazt a szakmát, amit Joe.
Üzletileg.
- És ezt maga beismeri?
- Miért ne? - Agatha Loodens a fülbevalóját babrálta. - Vagyis
hát... igazán nem akarnám sértegetni magát Az intelligenciája
alábecsülésével, Mr. Dempster. Mert Az Arany Atom Egyháza szép kis
buli volt. Szép nagy buli, fejős tehén... még több is, mondtam
volna más körülmények között De most már, hogy történt, ami
történt, késő. És hogy miért történt, ami történt, ez érdekelne
engem. Mi történt... és miért. Világos?
Sötéten néztem vissza rá.
- Mi lenne, ha az ügyvédjével beszélne? Ott van, ugye, Mr.
Weatherbee.
Szeme összeszűkült. - Miért jut ilyesmi az eszébe, egyáltalán?
- Csak úgy, természetesnek tartottam, hogy ő is nyilván gondol
valamit a dologról. Mint partner; merthogy hát nem az?
- Volt A múlt hónapig. - Kortyintott egyet. - Vagy már ezt is
tudja?
- Tiszta új.
- Hát akkor... Volt múlt hónapban egy kis vita. Jövendőbeli
tervekről. Mr. Weatherbee olyan elképzeléseket táplált, külsőbb
üzleteket illetően, ahol Joe lenne... lett volna... a főnök De Joe
elképzelhetetlennek tartott minden effélét. Szóval, Don kiszállt,
mi magunk folytattuk., a magunkét.
112
Elvettem a poharát, töltöttem neki, s amúgy vállon át
folytattam.
- Nagyon érdekes - mondtam. - Itt vannak maguk hárman, gyártják a
pénzt egy jó, menő kis kultusz-üzletből. Az ügy halad, duzzadó
vitorlákkal. Weatherbee akkor, csak mert javaslata süket fülekre
talál, kiszáll Felad egy ilyen biztos jövedelmi forrást megannyi év
után. Merő sértettségből. Idealista lélek!
Csaknem kitépte kezemből a poharat - Kezd gunyo-roskodni? -
kérdezte.
/
- Csuda kedvem van hozzá - feleltem. - Mint mondani szokás,
feladtam a labdát Hogy például a maga Joe barátja... Ricardi
professzor, ugye... ahogy imádó hívei nevezték... mondjuk, kivágta
Weatherbee-t mint a taknyot Feladtam a labdát hogy nem így volt-e:
Ricardi rájött, a kedves ügyvéd úrnak merő magánjelleggel támadtak
önálló ötletei.
- Miféle ötletei támadtak volna?
- Olyanfélék, amilyenek bárki férfinak, ha maga mellett sokat.,
forgolódhat Hajlékony lesz a test szavára a lélek...
- Ó, de szellemes! - Nevetett - Életemben nem kaptam ilyen bókos
sértést mint..
- Annyi baj! De igaz-e?
Agatha Loodens felsóhajtott - Persze. Don kezdett bizonyos...
elképzeléseket táplálni. És Joe megfenyegette, hogy szétveri a
pofáját
Bólintottam. - És ennyi elegendő volt Weatherbee úrnak, hogy
feladja az évi fix húsz-harmincezer dollárt? Ugyan már, Mrs.
Loodens. Megint feldobom a labdát Gondolom, Joe fogta valamivel
Weatherbee-t.. valamivel, amit az a jó úr inkább szeretett volna
titokban tartani... és megfenyegette Joe a doktort, hogy merő
másként lesz, ha le nem kopik. _
Nem felelt És nekem ez válasznak elég volt - Hát akkor mi ez a
titok, amit Weatherbee annyira őrizett?
- Ha tudnám.
- Ricardi sose említette magának, hm? - Közelebb hú-
8
113
zódtam hozzá, és Agatha Loodens csak bámult rám meredten. Szemében,
pupillavilágán, kis aranyfoltok ékeskedtek.
- Feldobom akkor. Leütheti, tessék Szóval, hogy Weat-herbee bűnös
titka a maga megboldogult férjére vonatkozott. Mondjuk arra,
ahogyan meghalt
Szája elé kapta a kezét, és közben én éreztem azt, hogy mintha most
a forró vashoz értem volna. Oda, ahol pokol-tüzűek a dolgok
- Weatherbee-nek volt valami köze a maga férje halálához. És
maga... meg Ricardi... maguk ketten ezt jól tudták De nem bánták
hadd legyen... ugyanis mindőjüknek csak hasznára volt, ami
lett.
Mígnem aztán Weatherbee tolakodóvá vált, s akkor Ricardi
megfenyegette. És fölszólította, hogy kopjon le. Ismétlem.
Csak úgy magamnak bólintottam rá aztán mindezekre. - Hát kezd
kibontakozni. A dolog értelme. Maga eljött hozzám, merthogy hátha
Weatherbee van a tüzek mögött. Maga arra gondol, hogy netán a jó
doktor úr nyiffan-totta ki a maga fiúját.
- Igen. Ez az igazság. Ezért jöttem.
- Na, mármost meggyilkolta Weatherbee a maga férjét?
- Fogalmam sincs. Esküszöm, nem tudom. Joe tudta, mi ebben az
igazság, csak sose mondta el nekem. Nem akarta, hogy
belekeveredjem.
- Maga meg sose ment el a rendőrségre. Nem akarhatott ilyen
tisztázást, mert az kiborította volna a... bilit. Értem már.
- Semmit se ért. Ahogy maga ezt mondja, amilyen... közönségesen,
igen, hát abból az derül ki, hogy engem afféle... közönséges...
bűnözőnek tart Aki benne van... benne vagyok a férjem halálában, de
nyakig.
És semmit sem tettem ellene.
- Csak épp semmi se ilyen egyszerű. Ez se volt az. Szerettem Joe-t,
és mi van, ha elmegyek a rendőrségre? Mit
114
gondoltak volna az egészről? Tudja a választ Akkor az jött volna,
tényleg, hogy nyakig benne vagyok Előre megfontolt szándék,
bűnsegéd! bűnrészesség, s még több. Weatherbee-nek lett volna ezzel
nyert ügye. Akkor, mint ahogy most is. Megcsinált volna, meg is
csinálna ő, igen, mindent, de mindent, csak hogy megkapja, amit
akar.
- Akit - pontosftottam. - Mert ő magát akarta... Akarja. És maga
ezért gondolja, hogy Joe gyilkosa végső soron ő.
Bólintott - Ezért akartam beszélni magával mindenáron. Hogy
kiderítsem, nincs-e valami még... valami több... amit maga tud
netán. Hadd lássam, Weatherbee nem szállt-e rá magára is, mert
esetleg maga igenis többet tud a kelleténél. Nem fenyegeti-e, hogy
tartsa a száját
- Na, és ha történt volna ilyesmi - feleltem -, akkor maga mit
óhajtana tenni?
Agatha Loodens fölállt. - Két megoldásom is van... hogyan győzzem
meg magát a magam részéről - mondta. -Az első, például, ez
lenne.
Avval kinyitotta a kézitáskácskáját S karcsú, kecses kezében ott
volt máris egy ugyanily revolver. Egy kicsi. De nagyon.
- Érdekes módszer -jegyeztem meg. - És a másik lehetőség?
Az is ugyanekképp izgató?
- Maga ítélje meg - suttogta. És tett három lépést előre.
Megkerülvén a kávézóasztalkát S akkor fölém hajolt Nem kellett a
karom se emelni, hogy magamhoz húzzam. Már az ölemben volt. És a
kézitáskácskát a földre lökte. Beleolvadt az ölembe, mint a forró
láva. Hőség áradt sugárzott egész testéből. Ahogy közben a szája a
számra tapadt
ítéljem meg, hogyan...?! Hát az ítélőszék együtt volt Közben
belenéztem aranypettyes szemébe. S valamivel messzebbre is tévedt a
pillantásom. Arra a kézitáskára ott a szőnyegen.
Nyitva hevert És mintha apró lángok kígyóztak volna elő belőle.
Sárgán, feketén, vörösen, de fehéren és zölden is.